A hangszerek elcsendesedtek
Zeneiskolai évzáró
Június 25-én a művelődési ház nagyterme adott otthont iskolánk
zeneiskolai évzárójának.
Pál Katalin tanárnő elmondta, hogy a tanév során 23 hegedűs, 39
zongorista és 16 szolfézs szakos tanult, és számos szép eredményt
értek el a tanulók. Céljuk a zene segítségével a képességek
fejlesztése, a tehetség bemutatása a különböző előadásokon.
Külön szólt a hegedűtanszakon tanuló diákokról, hogy mennyire fontos
a közös, csoportos hegedülés, ahol egymásra vannak utalva, ez
hozzásegít a közösség építéséhez. A délután folyamán részletesen
ismertette a tanárnő az év során megrendezett eseményeket, a
versenyeken való részvételt és az ott elért helyezéseket, tanulók
nevét, akik ezt elérték. A hálás közönség minden egyes szép
eredményt tapssal jutalmazott, elismerve diák és tanár munkáját.
Hallhattuk a kezdő és haladó citeracsoport megmérettetéseit az ott
elért helyezéseiket.
Pál Katalin tanárnő megköszönte a szülőknek a támogatást, a
művelődési ház igazgatójának és Kiss Csaba apátplébánosnak, hogy
koncertjeiknek helyet biztosítanak. Köszönetét fejezte ki a
kollégáinak a tanév során nyújtott lelkiismeretes munkájukért.
A zeneiskolai évzáró méltán nevéhez zenével tette emlékezetessé a
délutánt. André Balázs és Panyik Viktória zongorajátékával
varázsolta el a közönséget. Biró Julcsi hegedűjátékának köszönhetően
magunk előtt láttuk a vidám földműveseket. Ezt követően sírt a
hegedű, majd átváltozott mély érzelemmé, elmondta minden örömét,
fájdalmát, érzéseit Elek Anna ujja között. Csodálatos volt hallani
Anna kezében a megszólaló húrok játékát és csodálni ezt a nagyon
tehetséges lányt. A zene kifejezte mindazt, amit szavakkal elmondani
nem tudunk. Úgy gondolom, hogy a zene tárolja
legjobban az emlékeket. Elég egy dallam és eszünkbe jut egy nap, egy
hely, egy személy, egy érzés, elérzékenyülünk, megnyitja szívünket a
világ felé, érzelmeket vált ki belőlünk.
A Suzuki csoportból Baranyi Lilla, Joanovics Lívia Janka, Győző
Edina, Bódis Kristóf és Elek Anna Pál Katalin tanárnővel egy lassú
és friss csárdást játszott. Köszönjük a zeneiskola tanárainak Csóka
Károly, Ivony Edit, Kecskés Istvánné, Méri Judit, Pál Katalin és Pál
Mihály egész éves munkáját.
Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. hallhattuk Bobák Tiborné
főigazgatónő bevezető gondolatát Kodály Zoltántól a zeneiskola
évzáróján. Elmondta, hogy nagyon fontos a gyerekek zenei nevelése,
hiszen a zene megnyugtat, felvidít, átsegít különböző helyzeteken.
Megköszönte a gyerekek kitartó szorgalmát, a versenyekre való
felkészülést, a sok szép eredményt, mellyel öregbítették és
megismertették az országban iskolánk nevét. Külön köszönte a szülők
segítségét, a kollégák munkáját.
A legeredményesebb tanulók oklevelet és Major Tamás által tervezett
és elkészített ajándékot vehettek át, melyet ezúton is köszönünk.
Ezt követően minden tanuló kezébe vehette tanárától a
bizonyítványát.
A tanulók letették hangszereiket, pihen a vonó és a húr, tokjában a
hegedű, a billentyűk is nyugodtan várják az új tanévet. A nyárra
tartalmas, jó pihenést és vidám vakációt kívánunk a zeneiskola
tanulóinak és tanárainak.

|