Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Ballagás

 

 

 

 

 


Az élet egy utazás…

Mert van az a cél, amiért érdemes élni,
Van az az út, amin érdemes járni…

Felcsendült Pintér Béla dal és az utazni készülők összeszedték az útravalójukat, rendezték gondolataikat, hátukra vették tarisznyájukat, amit 8 év alatt megtöltöttek sok ismerettel, élménnyel, tudással. Így tett június 21-én az a 61 ballagó diákunk, akik búcsút intettek iskolájuknak.

Indulás előtt még megkérdezték, mi mindent adott nekik az iskola? Hallhattuk, hogy a kezükben lévő okmány, - amiben csak jegyek vannak,- ez mégis számukra ennél sokkal több, emlék, melyet jó szívvel őriznek meg. Érzéseiket, gondolataikat énekbe öntve mondták el: Ami szép, az egyben jó. Mégis, mondd, mit érez a szív itt bent?

Bobák Tiborné főigazgatónő köszöntőjében elmondta, hogy ez a nap egyszerre hordoz meghatottságot, büszkeséget és reményt. A mai nappal egy korszak lezárul, és egy új veszi kezdetét. Hallhattuk, hogy nyolc évvel azelőtt számára különös kezdés volt, ő, mint akkor megválasztott iskolaigazgató elsőként köszönthette az iskolába lépő elsősöket. Ők tele izgalommal lépték át az iskola kapuját, rá pedig megvalósítandó tervek vártak. És most a kisdiákokból kész felnőttek lettek, komoly tervekkel kezdik el az újabb életüket. A búcsúhoz mindig hozzátartozik az emlékezés, visszatekinteni a nyolc évvel ezelőtti kezdésre, hogy kik indították útra a ballagókat. Köszönetet mondott a főigazgatónő az alsós osztályfőnököknek: Zaják Ildikó, André Ferencné, Kaszabné Palócz Erika később Simon Zsanett tanító néniknek, valamint a felsős osztályfőnököknek: Méri Judit, Zelei-Molnár Anita és Szabóné Ördög Mária tanárnőknek. Bobák Tiborné tolmácsolta az osztályfőnökök visszaemlékezéseit, melyben visszapörgettük az éveket, megelevenedtek a közös események. Útravalóul egy-egy idézetet kaptak az osztályfőnökeiktől a végzős diákok. A főigazgatónő köszönetét fejezte ki a szülőknek, kollégáknak, a fenntartónak, városunk önkormányzatának. Útravalóul Paulo Coelco gondolatát hallhatták az ünneplők: Az élet egy utazás. Rajtunk múlik, hogy csak sodródunk-e, vagy követjük az álmainkat.

Hová, merre visz az út, még nem tudni, mint ahogy a díszlet is mutatta, egy folyó, melyen útra kélt a 61 végzős diákunk, kanyargós, egyre keskenyebb, és a végét még senki sem tudja, hogy hová vezet, csak sejtetni látszott, hogy egyszer eléri a végső célját. Az út hosszú, de a körülötte nyíló tarka virágok szépsége feledni engedi az út során rájuk váró megpróbáltatásokat. Ha nehézségekbe ütköznek, mindig gondoljanak e képre, melyet Bobák Bence, Farkas Viktória, Fehér Tifani és Kara Boglárka festett Partí-Tóth Orsolya tanárnő irányításával.

Bár búcsút intettek az iskolás éveknek, de verseikben elmondták, hogy hinni kell a szépet, hinni a vágyban, akaratukban, mindig bízni, soha sem csüggedni.  Köszönetüket fejezték ki tanáraiknak a tanításért, a szülőknek a szeretetükért: Szemem sarkába titkon kíváncsi könnyek ülnek, torkomra forr a vágyam, és nincs elég szavam rá, hogy mindent megköszönjek – hallhattuk a köszönő szavakat.

Műsorukban hallhattuk, hogy mi számukra az élet, és miért is jó, hogy megszülettek, miért jó, hogy a világon vannak, tudják, hogy ezen a világon nincsenek hiába, majd felcsendült a dal:

Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább, hogy tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk.

Iskolánk Diákönkormányzata 2005-ben alapította a legeredményesebb tanuló címet. A beérkezett pályázatok közül az előzetesen felállított szempontok alapján az iskola legeredményesebb tanulója 2025-ben Elek Anna 8. a osztályos tanuló lett, aki emlékplakettet, oklevelet kapott és  pénzjutalomban részesült. Az ünnepségen hallhattuk Anna tanulmányi munkáját, a versenyeken elért eredményeit, valamint a zeneiskola hegedűtanszakán elért különböző versenyek kiváló helyezéseit.

A ballagási ünnepségen városunk Önkormányzata által alapított díjak közül Az év tanulója címet Novák Balázs 8. b, az Év sportolója díjat André Hanga 8. b osztályos tanuló kapta, melyet Szerző Ildikó polgármester asszonytól vehettek át.

A Jászberényi Tankerületi Központ által adományozott Kiváló tanuló címet Bobák Bence 8. a, Váczi Milán 8.b és Major Noel 8. c osztályos tanulók nyerték el.

Az Ipartestület is minden évben jutalomba részesíti azon tanulókat, akik magatartásuk, tanulmányi és közösségi munkájuk révén követendő példák. A jutalmakat Csikós László az ipartestület tiszteletbeli elnöke adta át Joanovics Janka 8. b és Pethes Polett 8. a osztályos tanulóknak.

9 tanuló nyolc éven keresztül tanúsított példamutató magatartásáért, szorgalmáért és kiemelkedő tanulmányi munkájáért, országos tanulmányi versenyeken elért eredményükért könyvjutalomban részesült. 11 tanuló tanulmányi és kulturális munkájáért, míg 12 diák kulturális. sportteljesítményéért kapott könyvjutalmat.

A szülői munkaközösség elnöke, Majorné Kaposznyák Ágnes egy-egy szál virággal köszönte meg a tíz szülői munkaközösségi tagnak a nyolc éven át nyújtott munkáját.

Az ünnepség végén a hagyományoknak megfelelően a ballagó diákjaink egy-egy lufival búcsúztak el az iskolájuktól, az iskolás évektől. Az elszálló lufik azokat a tanulókat jelképezték, akik kirepültek az alma máter biztonságot jelentő falai közül.

A 8. a osztály kék lufija Hrutka Róbert: Mert az élet szép zeneszámára szálltak a magasba:

Az élet véges tudom, s épp ezért szép.
Még pár pillanat, és az idő elszalad,
Éljünk talán úgy,
Mi szép volt megmarad.

A 8. b osztály zöld lufija, amikor felcsendült Konyhától a Százszor visszajátszott dal indultak meghódítani a végtelent: Ottragadtam egy százszor visszajátszott pillanatban,

Ami százegyedszer is szép, Ottragadtam…

A 8. c osztály ciklámen lufija Bagossy:Visszajövök dalára szállt a magasba:

Visszajövök én egyszer még
Az esőt, ha elfújja a szél
Minden ember hazatér!
Meleg az otthontól fűtött tél
Csak az kell, hogy jó legyél
Hogy te mindig itt legyél.

Mintha a dalra akart volna reagálnia a ballagó diákok kezében lévő lufi, az egyik ideje korán már a magasba szállt, míg az utolsó rakoncátlan beragadt az iskola falai között.

Járjátok tovább saját utatokat, amit választottatok, életetek hátralévő része hosszú idő, és ez a rész épp most kezdődik el, érjétek el kitűzött céljaitokat, örülünk, hogy iskolánk diákjai voltatok, öregbítettétek iskolánk hírnevét és soha se felejtsétek el, hogy széchenyis diákok voltatok.

Legyen az életed utazás, haladj afelé, amire vágysz, hagyj magad mögött mindent, amit cipelni nehéz.

/Mark Lawrence/


 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat