Koszorúzási ünnepség
Gróf Széchenyi István születésének
227. évfordulója alkalmából

Iskolánk szeptember 21-én tartotta koszorúzási ünnepségét, mellyel névadónk gróf Széchenyi István születésének 227. évfordulójára emlékeztünk.
Ünnepségünket számos meghívott vendég tisztelte meg. Ebben az évben a jászszentandrási  Kunráth Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola küldöttségében érkező tanárok és diákok is megtisztelték megemlékezésünket.
A koszorúzási ünnepséget Kissné Eszes Szilvia a diákönkormányzat vezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott vendégeket és jelenlévőket. Az ünnepség kezdetén Méri Judit tanárnő vezényletével és az iskola kórusával közösen elénekeltük a Himnuszt. A köszöntő beszéd után Major Kinga 7.c osztályos tanuló előadásában meghallgattuk Juhász Gyula: Idézzük őt című versét.
A megemlékezés hagyományaihoz híven az iskola gyermekszervezete Gr. Széchenyi István születésnapja alkalmából „Kiművelt emberfők sokaságában rejlik a nemzet ereje” címmel ünnepi beszédíró pályázatot hirdetett 7. és 8. osztályos tanulók részére. A felhívásra 5 pályamű érkezett, amelyeket iskolánk magyar munkaközösségének tagjai értékeltek.
Az eredményhirdetés után az ünnepi beszédíró pályázat nyertese, Bakai Hajnalka mondta el nyertes pályaművét.
Az ünnepi beszéd meghallgatása után először iskolánk énekkara előadásában elhangzott Valahol Európában című mű egy részlete, amelyet Ivony Edit tanárnő kísért zongorán, majd Garay János: Az Árpádok-ból című versének néhány részletét hallgattuk meg Szabó Kinga 7.a és Arnóczki Attila 7.b osztályos tanulók előadásában.
Ezután következett megemlékezésünk legünnepélyesebb része, a koszorúzás, amely során az intézmény vezetői, a diákönkormányzat képviselői és a meghívott vendégeink helyezték el a megemlékezés koszorúit névadónk domborművénél.
Az elmúlt tanévben egy új hagyomány alapjait tettük le, amelyet az idén is ápoltunk. Az iskolánk diákközösségéhez tartozásának jelképeként az első osztályos tanulóink egy széchenyis kitűzőt vehettek át ünnepségünkön, amelyet iskolánk igazgatónője, Bobák Tiborné, Antal Péterné alsós igazgatóhelyettes és az Szmk képviseletében Győzőné Kaszab Magdolna adott át az osztályfőnököknek és a képviselőknek.
Ünnepségünk a Szózat eléneklésével zárult.

Köszönetünket fejezzük ki Jászárokszállás Város Önkormányzatának, a Jászberényi Tankerületi Központnak, a Szülői Munkaközösségnek és minden egyéni felajánlónak az anyagi támogatásért.

Az ünnepi beszédíró pályázat helyezettjei:

1. helyezettje: Bakai Hajnalka 8.a osztályos tanuló
2. helyezett: Bagi Gergely 8.a osztályos tanuló
3. helyezettek: Gyóni Petra és Bakos Róbert 8.a osztályos tanulók

Bakai Hajnalka ünnepi beszéde:

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, meghívott vendégeinket, tanárainkat és titeket, diáktársaim!
Ma iskolánk névadójának, Gróf Széchenyi István születésének 227. évfordulóját ünnepeljük.
Sok mindent köszönhetünk neki. Ha ő nem lett volna, akkor nem biztos, hogy könnyedén átjutnánk Pestről Budára a Duna felett, ami napjainkban szinte elképzelhetetlen. A Magyar Tudományos Akadémia se kezdte volna meg működését. Nem indult volna meg a lóverseny és a kaszinó kultúra. Nem csak gyakorlati, hanem elméleti alkotásai is, a Hitel vagy a Világ című művei, sok ember szemét nyitották fel. Mindenki, kicsi és nagy elismeri. Nem véletlenül hívják Őt a legnagyobb magyarnak! Kiérdemelte azért, amit az országáért tett! Ő kezdte el modernizálni Magyarországot. A gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén hajtott végre reformokat.
Én nem értek a közlekedéshez, a politikához, a gazdasághoz, sőt még a sporthoz sem. De tudom, hogy amit alkotott, az rajtam, rajtunk segített. 14 éves fejjel már azon gondolkodom, hogy mi lett volna, ha Széchenyi István katona lesz, vagy kint maradt volna Franciaországban vagy Angliában. Valaki más lett volna, akit ma méltán hívnánk a legnagyobb magyarnak? Azt erősen kétlem! Még egy olyan embert, aki hűséges hazájához és tett azért, hogy szebb és jobb legyen, ahol élünk, nincs. Ha Budapesten járok, és áthaladok a Lánchídon, nem tudom megállni, hogy ki ne mondjam: „a legnagyobb magyar”. Amikor elhaladok az Akadémia előtt, és szüleim elmondják, hogy „ez itt a tudományos akadémia”, Széchenyire gondolok. Valamint akkor is, amikor kinyitom a bizonyítványom, és meglátom az iskolám nevét, vagy mikor minden reggel elolvasom a nagy barna betűket iskolám homlokzatán. Mindig büszkeség tölt el, büszke vagyok arra, hogy én is Széchenyi Istvánról elnevezett iskolába járok. Büszke vagyok arra, amikor egy versenyen meghallom az iskola nevét.
Alsóba nem értettem, hogy miért kell az iskola logójával elláttok pólót viselni, vagy eljönni a koszorúzásra. De ma már értem. Mindig tudnom kell, hogy hová tartozom, és én a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolához tartozom.
Nekem Ő egy példakép! Céltudatos és kitartó volt! Ha valamit egyszer a fejébe vett, nem hagyta addig, ameddig meg nem valósult. Személy szerint nekem, ha valami nem nagyon akar sikerülni, egy idézete, ami motivál, jut eszembe: ”Tőlünk függ minden, csak akarjunk!”
Kérem, engedjék meg, hogy ünnepi beszédem utolsó szavai is a legnagyobb magyar egyik idézete legyen:
„Csupán példaadás végett járni templomba, ezt afféle álszenteskedésnek tartom; legalábbis nem több, mint komédia, a komédiának pedig csak a színházban a helye. - Ellenben a rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!?”