Szállj költemény…
Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.
József
Attila versében megfogalmazta mindazt, amit a versekről, a költők
által írt alkotásokról nekünk, hallgatóknak tudni kell.
Juhász Gyula azt mondta: "A költőnek van a legszebb hivatása e
földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot."
Juhász Gyula gondolatát mi hallgatók is bizonyíthattuk
április 26-án a Petőfi Művelődési Ház nagytermében, ahol iskolánk
alsó tagozatos tanulói a költészet napja alkalmából rendezett
verssel a költészetért délelőttön vettek részt. Joggal kérdezhetjük:
mi a költészet? Rachel Gibson szerint: A költészet az emberiség
lelki tápláléka. Mindig éreztük e lelki táplálék fontosságát, de
napjainkban elmondhatjuk, hogy egyre nagyobb szükség van rá.
"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és
olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az
emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a
közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz,
de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok,
amikért érdemes élni." /Holt
költők társasága c. film/
1964 óta április 11. a költészet napja. Minden évben tanítványaink
nagy izgalommal készülnek az eseményre. Egyre nagyobb értéknek kell
tekintenünk, ha tanítványaink az iskolai feladataikon,
elfoglaltságaikon túl, a modern kor kísértései mellett időt
szentelnek arra, hogy megtanuljanak egy verset. Kitartás, türelem
kell ahhoz, hogy a kiválasztott verset a színpadon is el tudják
mondani – hangzott Barta Judit tanító néni köszöntőjében.
Minden tanulónk egy-egy verset tanult, melyet az osztályválogatót
követően a győztesek ezen a délelőttön szavaltak el. Volt itt humor,
mely megnevette a közönséget, de hallhattuk a vágyaikat, melybe
beleszőtték mi mindent szeretnének elérni, megvalósítani mikorra
nagyok lesznek. A szavalók egyéniségükhöz megfelelő verseket
választottak. A kisebbek körében igen népszerű volt Zelk Zoltán,
Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Csukás István, Kányádi Sándor egy-egy
kedves, humoros verse, míg a nagyobbak már a nyelvgyötrőkkel,
hosszabb, terjedelmesebb versekkel bűvölték el a hallgatóságot. A
szavalók a színpadra varázsolták a tavaszt, hallottuk a gyöngyvirág
csilingelését, a tavaszi zsongást, a méhek szorgos munkáját. 36
előadótól 36 szavalatot hallhattunk. Tudjuk, hogy aki verset tanul
az fejleszti a memóriáját, és általa a lelke is gyarapszik tőle.
Minden színpadon szereplőnek egy csodát kellett nyújtani, melyet a
hálás közönség tapssal jutalmazott. „A próza a mesélés, a nyelv
teste, vagy vérkeringése, míg a
vers a nyelv lelke és idegrendszere.” /Szabó T.
Anna/
Minden évben hagyomány, hogy a versek sorát egy mozgásos,
megzenésített vers megtanulásával tesszük érdekesebbé. Edgar Allan
Poe azt mondta: A költészet a gondolat és a zene kombinációja. Ezt
hivatottként Zelk Zoltán Ákombákom versének megzenésített változatát
tanulták meg a gyerekek mozgással kísérve Paulai Andrea és Zsákné
Urvölgyi Edina tanító nénik segítségével.
A rendezvény érdekessége volt, hogy ez évben először tanulóink
illusztrációkat készítettek az általuk kedvelt versükhöz, melyet a
művelődési ház folyosóján minden érdeklődő megtekinthetett. Jó volt
látni, ahogy tanítványaink keresték a saját alkotásukat, vagy az
osztálytársaik műveit, érdekes volt játszani, vajon melyik versre
ismerünk rá a rajzok alapján. Egyik szebb volt, mint a másik,
érdekes megoldásokat alkalmaztak a kis művészek, melynek jutalma sem
maradt el, hiszen minden alkotó munkájának elismeréseként piros
pontot, illetve jeles osztályzatot kapott vizuális kultúra
tantárgyból.
A szereplők oklevélben és ajándékban részesültek, hogy mindig
emlékezzenek e mai napra, kedvet csináljanak társaiknak, őrizzék meg
vágyukat a szavalásra, a vers szeretetére. Jó lenne, ha nemcsak ezen
a napon találnánk rá a versekre, hanem az év többi napján is időt
szánnánk rá.
Én költő
vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét…
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.
/József
Attila/

|