Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Mesevetélkedő

 

 

 

 

 


Mesevetélkedő

A 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át mesevetélkedőbe 23 csapat nevezett be az alsó tagozat 2. 3. 4. osztályaiból. A csapatok megoldották az első forduló feladatait és így biztosították a továbbhaladás lehetőségét a második fordulóra.
A 2. fordulón a gyerekeknek a 3 meséből igen összetett és nehéz feladatokkal kellett megbirkózniuk. A 2. forduló után újabb 3 mese feldolgozása várt a csapatokra. Február 19-én a 23 csapat 7 meséből oldotta meg a feladatokat. A legjobb eredményt elérő 6 csapat jutott tovább a 4. fordulóra, mely Szolnokon a Hild Viktor Könyvtárba kerül megrendezésre március 13-án.

 

 

Novemberben indult útjára a 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át országos mesevetélkedő, melyre kilencvenkét tanulónk, huszonhárom csapat nevezett a 2., 3. és 4. osztályokból. Április 12-én négy csapatunk utazott Szolnokra a megyei döntőre. Iskolánk tanulói ismét bizonyították, hogy jó felkészüléssel a legjobb eredményt lehet elérni. Büszkeséggel töltött el bennünket, amikor az eredményhirdetésre került a sor, mert az első négy helyezést iskolánk tanulói hozták el.
IV. helyezett
lett a Négy kívánság (4.b) Váradi Júlia, Tóth-Pintér Zsófia, Soha Vivien, Barócsi Dávid alkotta csapat, munkájukat segítette Támbáné Szabó Mária tanító néni.
III. helyezést
ért el a 3. c Meteorok csapata, melynek tagjai Fekete Jana, Olajos Hanna, Váczi Dávid, Tóth Gábor volt, ők még jövőre újabb sikereket érhetnek el, mivel ezt a versenyt csak alsós tanulók számára hirdetik. E szép eredményhez hozzásegítette a csapatot Paulai Andrea tanító néni.
Az eredményhirdetéskor mindenki nagy izgalommal várta, hogy ki lesz a győztes, már csak két csapat neve nem hangzott el. Sok éve vesznek részt tanulóink a megyei döntőn, de még ilyen nem volt, hogy két csapat azonos pontszámmal végezzen. Sajnos az országos versenyre minden megyéből csak egy csapat vehet részt, így a kiválasztott feladat alapján II. helyezett lett az Olvasó királyok (4.b) Kácsor Kitti, Kovács Tamás, Szaka Csanád, Görbe Bálint alkotta csapat, akiket Támbáné Szabó Mária tanító néni készített fel. Eddig még soha csapat az iskolánkból nem jutott el az országos mesevetélkedőre, de ez most megtörtént, a 4.a  Szuper 4-es csapata képviseli e tanévben megyénket az országos versenyen. Gratulálunk a csapatnak, melynek tagjai: Agócs-Bódis Janka, Szerző Máté, Szerző Gergő, Kaszab Viktor és a felkészítő Papp Zoltánné tanító néninek. Gratulálunk mind a négy csapatnak a kiváló eredményhez. Sikeres felkészülést kívánunk a nyerteseknek a május 14-én Kecskeméten megrendezésre kerülő országos versenyre.

 
 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat