Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Koszorúzás

 

 

 

 

 


Széchenyi István Emléknap

Szeptember 21-én reggel iskolánk pedagógusai és diákjai egyaránt ünneplőben érkeztek, hiszen iskolánk névadójának, Széchenyi Istvánnak a születésnapját ünnepeltük.
Az iskolánk főbejáratánál lévő Széchenyi István domborművet megkoszorúzták a Diákönkormányzat képviselői, Bolya Katalin és Csomor János, Birinyi János a KLIK Jászberényi Tankerületének igazgatója, Gergely Zoltán polgármester és Csőke István alpolgármester, Feke Mónika és Kis-Simonné Goda Éva a Szülői Munkaközösség vezetői, Majkutné Tóth Emma és Major Balázs a Deák Ferenc Gimnázium részéről, Csikós László és Horváth József az Ipartestület részéről.

Iskolánk Diákönkormányzata filmösszeállítást készített Széchenyi István életéről, amit a főépület emeletén lehetett megtekinteni.

Iskolánk gyermekszervezete hagyományos módon ebben a tanévben is meghirdette 5-8. évfolyamos tanulók számára a plakát- és makett készítő versenyt „gr. Széchenyi István élete és gyakorlati tevékenysége” címmel. A diákok munkáiból az iskola aulájában kiállítást rendeztek. Gratulálunk a szép alkotásokhoz!

Díjazottak:        

I. Kozma Dóra 8.b

II: Gulyás Vivien 6.b

III. Varga Renáta 7.c; 
Mojzes Brigitta 6.b és Bárdos Mónika 7.c

A „Kiművelt emberfők sokaságában rejlik a nemzet igazi ereje” című ünnepi beszédíró pályázat is meghirdetésre került a 7-8. évfolyamos diákok körében. A nyertes Sándor Evelin lett a 8.a-ból. Gratulálunk neki!

A nyertes mű:

 Kedves Diáktársaim, Tisztelt Ünneplők!

Ha szeptember 21-e, akkor iskolánk névadójának, a legnagyobb magyar embernek, gróf Széchenyi Istvánnak a születésnapja. 1791-ben született Bécsben. Főnemesi családból származott. Az ifjú Széchenyi előtt jó példa volt apja, Széchenyi Ferenc munkássága, hazaszeretete. Édesanyja Festetics Julianna grófnő volt.
Sokat utazgatott az 1820-as években Nyugat-Európában. Itt vette csak észre, hogy mennyire elmaradottak vagyunk a többi országhoz képest látta, hogy megjelent a gőzgép és megnyílt az első vasútvonal Angliában. Mindenütt azt fontolgatta, hogyan tudna szeretett, de „csúnyácska hazáján” segíteni.
Szerencsére tudott segíteni. Magyarul szólalt fel az országgyűlésen, és egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására ajánlotta fel. Továbbá Ő kezdeményezte a Nemzeti Kaszinót, a Duna, Tisza szabályozását, a gőzmalom, az óbudai hajógyár, a téli kikötő, a Lánchíd és a vasútvonal építését is.
Reformjavaslatokat is Ő tett a válság megoldására, ami egyik legfontosabb művében, a Hitel című könyvében jelentek meg 1830-ban. Főleg a mezőgazdaságban akart új célokat elérni. Úgy gondolta, hogy a robotmunkát bérmunkára kell fölcserélni, és az ősiség törvényét el kell törölni. Ezekkel a javaslatokkal a feudalizmus felszámolása volt a célja.
Családot alapított egy osztrák grófnővel. Három gyermeke született: Széchenyi Béla, Széchenyi Ödön és Széchenyi Júlia.
Sajnos nem valósíthatta meg minden célkitűzését, de úgy érzem, ha mindenki legalább egy kicsit is olyan lenne, mint iskolánk névadója, Magyarországnak sokkal szebb jövője lenne. Példaértékű lehet számunkra az, amit tett hazánk iránt. Tartsunk össze és szeressük hazánkat! Gondoljunk bele, hogy ezek egyáltalán nem nehéz dolgok, de rendkívül fontosak.

Végezetül az ő szavait idézem: „Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretném hinni – lesz!”

Sándor Evelin 8.a



Fotó: Majorné Nagy Mária és Kiss László
 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat