A Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület országos meseíró pályázatot hirdetett "Álmodj saját mesét!" címmel. A pályázatra 267 alkotás érkezett Magyarországról, a Vajdaságból, Felvidékről és Erdélyből is. Gura Bálint 7.b osztályos tanuló IV. helyezést ért el. Meséjének címe: A varázsgömb Ezt a mesét a zsűri beválogatta az e-bookos mesekönyvbe is, amely később nyomtatott formátumban is meg fog jelenni. Gura Bálint meghívót kapott az internetes Scriptoriumba, azaz írói műhelybe is, ahol internetes írói fejlesztő programban részesül, mert a Karcolat Egyesület szerkesztői ígéretes tehetségnek tartják. Felkészítő tanára: André Péterné Gura Bálint a díjátadó ünnepségen Budapesten A varázsgömb Egyszer volt, hol nem volt... Minden mese így kezdődik, kezdődjék hát ez másként! Tegnap történt, vagy régebben, magam sem tudom, az is lehet, hogy csak álmodtam. Furcsa vidéken jártam, furcsa emberek között. Ezek az emberek mogorvák voltak, sosem mosolyogtak, barátságtalan, szomorú arccal jártak-keltek, mintha össze sem tartoznának. Idegenekként éltek egymás mellett. Nem beszélgettek, nem énekeltek, mintha nem is lennének érzéseik. Élt ezen a vidéken egy hatalmaskodó király. Egyre csak osztogatta a parancsokat, azt képzelte, minden ember Őt szolgálja. Egy napon arra ébredt, hogy nem jó ez így: rájött, hogy valami hiányzik az életéből, csak nem tudta, mi az. Eldöntötte hát, hogy még nagyobb hatalmat akar: az egész világon Ő fog uralkodni. Ez majd boldoggá teszi. A kerek erdőben éldegélt egy ember a feleségével és gyönyörűséges szép leányával. Az a lány olyan szép, amilyet emberfia még nem is látott. Fekete haja, mint az ében, sudár, karcsú alakja volt, szeme pedig úgy ragyogott, akár az egész csillagos ég. Egyszerű, dolgos emberek voltak, szerényen takarékosan éltek, ám annál nagyobb boldogságban. Történt egyszer, hogy éppen a kertben tettek-vettek. S amikor fölnéztek az égre, úgy elkezdett sötétedni, mintha esteledne. - Úgy látszik vihar lesz, ideje behúzódni -szólt az apa. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta iszonyatos erejű forgószél kerekedett, csak úgy hajladoztak a fák, bokrok ágai.A vihar amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is ment. A felhők közül pedig előbukkant a nap, mely újra fényesen ragyogott. Amikor az apa kijött a házból, a kert végében, a vén diófa alatt egy furcsa, fénylő gömb alakú tárgyat pillantott meg, mely még a napnál is szebben ragyogott. Nem tudta, mitévő legyen, hívta hát a többieket. - Mi lehet ez? -tanakodtak. - Olyan, mint egy karácsonyfadísz-szólt a lány. - Vigyük be, úgyis hamarosan itt a karácsony, jó lesz a fenyőfánkra. A mienk fog a legszebben ragyogni !- így a feleség. - A mienk e nélkül is fényes lesz, hiszen együtt boldogok vagyunk. Vigyük el a királynak, rendelkezzék ő fölötte- határozott az apa.  Így is cselekedtek. Amikor a király elé értek, így szólt az apa: - Felséges királyom, ezt a gyönyörű gömböt a kertemben találtam a vihar után. Elhoztam hát, rendelkezz vele! - Mit kezdjek én ezzel? Haszontalan dolgokra nem pazarolom a drága időmet! - válaszolta mogorván. Ám meglátta a gyönyörű lányt, és ekkor valami furcsa érzés járta át. A lány pedig így szólt. - Felséges királyom, nem haszontalan dolog ez. Nézz szét országodban, s nézz magadba is! Boldog vagy hatalmas palotád magányában? Boldog a nép? Szeret valaki ,és te viszont szeretsz? Hamarosan itt a karácsony, a szeretet ünnepe. Állíttass egy szép fenyőt a népnek, s ez lesz rajta a legszebb dísz. A király alaposan elgondolkodott a lány szavain, s így szólt: - Igazad lehet, gyönyörűséges leány. Mit ér hatalom, pompa gazdagság, temérdek kincs, ha nincs kivel megosztanom. A legdrágább kincs a szeretet, mely nem váltható aranyra, pénzre. Úgy teszek, ahogyan tanácsoltad. S másnap egy gyönyörű fenyő pompázott a téren. Rajta ragyogott a fényes gömb. Az emberek csodájára jártak, szemükben boldogság csillogott. Nem voltak már szomorúak, vidáman beszélgettek egymással, ünnepeltek. A király és a leány pedig egymásba szerettek, és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Máig is élnek, ha meg nem haltak. Így végződik minden mese, végződjék hát az enyém másként. Ünnepelt a nép, vigadoztak, mulatoztak. Ekkor enyhe szellő kerekedett, a fenyő megrázkódott, a gömb pedig leesett róla. Fényét szerteszórva elgurult, s addig gurult, míg az egész világot be nem járta, hirdetve mindenkinek: az igazi szeretet milliók kincse, mely csodákra képes! Gura Bálint 7.b